Délkelet-ázsiai kalandok

A következő napunk korán indult, 6 után kelés és go a vonatállomásra, indultunk tovább Kambodzsába. A vonat úgy 8 körül indulhatott, vettünk némi elemózsiát az állomáson és természetesen vizet, mert anélkül senki ne akarjon Ázsiában közlekedni. Úgy 150 THB-ot fizettünk a jegyekért fejenként. Már a vonaton elemünkben voltunk, főleg én, Zoli folyamatosan videózta, ahogy hülyéskedek két nagyon aranyos thai-kambo kisgyerekkel. A végére igazán megszerettük egymást.
A határtól kb. 2 km –re található a vonatállomás, ott kellett leszállnunk, de már a leszállás pillanatában egy nem túl szimpatikus thai tuk-tukos ember  kiszúrta a két lúzernek hitt egyént. Fizettünk vagy 50 THB-ot neki és indultunk is a határ fele. Útközben azért bepróbálkozott a szokásos vízumos kitérővel, ami annyit jelent, hogy letér az útról és megáll egy olyan bodé előtt, ami teljesen hivatalos vízum kiállító helynek tűnik. Próbálták ránktukmálni a vízumot, még szerencse, hogy megmondtuk nekik, hogy nekünk már van. Így szomorúan vette tudomásul, most csak az útiköltség üti a markát. A határhoz érve lőttünk pár fotót, majd azt követően könnyedén átléptük a Thai határt, de utána még egy egészségügyi ellenőrzésen kellett részt venni, ami annyiból áll, hogy ki  kell tölteni  bizonyos papírokat. A két határ között találhatóak a Casinok a senki földjén. A kambo határ oldalán kicsit több időt kellett eltöltenünk, kb. 1 órát, hiszen hiába volt e-visa, az előttünk levőek kicsit feltartottak. Közben gyönyörűen körvonalazódott a kambodzsai korrupció, volt olyan, akit nem akartak átengedni valamilyen oknál fogva, de némi kenőpénz átcsúsztatása után megnyíltak Kambodzsa kapui.
Még a kambodzsai határbódé előtt a senki földjén egy pióca megpróbált minket némi pénzzel levenni, miszerint valamiféle pecsét nélkül nem tudunk átmenni és majd ő segít ebben. Nem szabad az ilyen emberekkel törődni, menni kell tovább, lássák azt hogy tapasztalt utazó vagy.
A határ túloldalán a legtöbb túrista egy buszra szállt fel, ami a buszállomásig vitte őket, majd onnan a helyi járat vitte tovább a túristákat Siam Reapig. Mi próbáltuk a szállásunk taxisát elérni, de nem gondolkodtunk előre és foggalmunk sem volt a kambodzsai ország előhívószámáról. Így maradt a helybeni ügyintézés, gyorsan kerestünk egy taxit, ami ugyebár nem is létezik, hiszen illegális. Természetesen ez sem okozhat problémát, a helyi rendőr  megfelelő díjazása után azonnal előállt az autónk és indultunk Siam Reap felé. Az út így utólag teljesen sima volt, elkészült fél éve az új aszfalt út, 3 óra alatt eljutottunk a városba. Közben történtek események, pl. megálltunk egy gáz töltőkútnál, ami egy garázs volt. Zoli a biztonságra törekedve gyorsan kipattant a kocsiból, nehogy a csomagunknak lába kelljen a csomagtartóból. Utunkat folytatva néhány km megtétele után betértünk egy városkába, amiről tudtuk hogy nem lehet még Siam Reap, hiszen 1 órája voltunk csak úton. A kocsi megállt, a sofőr kiszállt és lezárta az autót. Zolival összenéztünk és megkezdődtek a találgatások most mi a fa.... fog történni. Erre pár mp után kb. 10 helyi férfi körülállta a kocsit. Na akkor Zoli elvesztette a humorézékét, hozzátéve, hogy az egyetlen önvédelmi eszköz a bicskája is a csomagtartóban van. Mondom neki, ameddig zárva van a kocsi, bajunk nem eshet. Ezen szavakat kiejtve megjelent két lány, akik beszálltak a kocsi első ülésére. Kezdtünk megnyugodni, majd újabb találgatásokba bocsátkoztunk, valószínűleg a két lány kurva lehet és a kedvünkért szálltak be a kocsiba.
Szerencsére ez sem bizonyult igaznak, a sofőr két ismerőse volt, akik ingyen fuvarral utaztak velünk Siam Reap-ig.
3 órányi autókázás után végre megérkeztünk a városba. Megkerestük a szállásunkat, ami egy jópofa kis vendégház volt. A taxink végül 35 dollárba került, a kialkudott 30 dolcsi ellenére. Az este folyamán kicsit feltérképeztük Siam Reap belvárosát, nincs túl sok látnivaló, de hangulatos kis város. Kerestünk egy éttermet, ami később a kedvenc helyi kajáldánká vált, a neve Tiger. A vacsora fantasztikus volt, olyan ételeket próbáltam ki, amiket még sosem ettem életemben. Kenguru, kígyó, strucc, krokodil. Mindezt barbecue formájában, az asztalnál helyben készítették el. Másnap reggel ugyanitt reggeliztünk, mikor feltünt hogy egy helyi tuktuk-os srác leparkol mellettünk és szemmel láthatóan azt várta, hogy befejezzük a reggelizést. Kajázás közben megbeszéltük hogy szimpatikus a gyerek, ezért ő lesz 3 napra a vezetőnk. Bepattantunk a tuktuk-ba és indultunk vissza a szállásra. Az árat is kialkudtuk, napi 15 dollár volt két főre egész napra az idegenvezetés. Alig indultunk el, mikor azt vettem észre, mintha egy ismerősömet láttam volna a járdán sétálgatni. Ösztönösen elkiabáltam magamat hogy Csilla, erre ő nézelődni kezdett. Gyorsan kiugrottam a tuktukból és elindultam felé. Pár méter után nyilvánvalóvá vált, hogy  az egyik ismerősöm az, Csilla Vásárhelyről. Alig tudtunk szóhoz jutni, hiszen senki sem gondolta volna, hogy 8000 km-re fogunk Kambodzsában összefutni egy helyi ismerőssel. Elkezdtünk dumcsizni, kiderült, hogy ők Laoszból érkeztek és Angkor megterkintése után mennek vissza Bangokba majd haza.