Délkelet-ázsiai kalandok

10 órányi repülőzés után nagy megkönnyebbüléssel fogadtuk, hogy gépünk a tervezett időben landolt és nem korábban. Most már viccesen írok erről, bezzeg mikor repülök, órákon át a fejem a seggemben.
A repülőtéren némi fotózkodást követően alig vártuk hogy kilépjünk a repülőtér termináljából és megcsapja arcunkat a forró egy éve várt párás levegő.(forró bangkoki bűzös szmog).
Ez olyan hatást váltott ki belőlünk, főleg Zsoltikából (38 éves kb), hogy örömében üvöltöztni és ugrándozni kezdett. "3 éve erre vártam" Kissé furán és értetlenül álltak a reptér biztonságát felügyelő katonai alakulatok, arcukon némi értetlenséggel.
Fogtunk egy taxit 400-ért, de csak azért fizettünk ennyit, mert 4-en voltunk és még így is nagyon korrekt ár volt. A taxiban ment az őrültködés, gyorsan elröppent az a fél óra. Utunk természetesen a KSR-re vezetett, hova máshova, hiszen előtte két nappal volt egy keményebb csetepaté a katonaság és a tüntetők között. Engem már akkor foglalkoztatott a kérdés, hogy mindenképpen bele akarok ülni a kiégett Hummerbe, amelyet egy nappal korábban Charlie postolt a blogjára.
A KSR-re kb. hajnali 4-kor érkeztünk meg és olyan látvány fogadott, amely ismeretlen volt számunkra, tiszta mocsok volt az utca. Mi azt hittük, hogy ez a napokban történt események maradványai. Kellően felspanolt állapotban a szállásfoglalás helyett egyből betértünk az első bárba, ahol elfogyasztottunk némi söricilint és egy Tom Yum levest. Zsoltinak az ötletére a Kawin Place nevű helyen foglaltunk szobát, amely nem mondhatni egy Hiltonnak, de a célnak tökéletesen megfelelt, arra hogy aludjunk és fürödjünk egyet.
A szoba meglepően olcsó volt, 400 THB körüli volt az ára egy éjszakára. Zsolti és Ili egy gyors tusolást követően a pihenés helyett a 35 fokos meleget választották, mondván majd otthon alszunk és ezzel a lendülettel el is húztak császkálni. Zoli és Én a két kőkemény hátizsákos, a gyors tusolás után azonnal bevágtuk a szunyát. 11-kor arra ébredtünk, hogy hatalmas hangzavar jön az utca irányából. Mire felkeltünk, Ili már lelépett a vonatállomásra, mert tovább indult Laosznak, persze alvás nélkül. Zsolti nevetve annyit mondott, ne lepődjünk meg ha az utcára érünk,  hiszen elkezdődött a Songkran.
A hajnali kihalt utca látványa után több ezres tömeg vonult a KSR-re és vízipisztolyokkal, sterimóval, vödörrel és hintőporos vízes masszával töltött vödrökkel ünnepelték a Thai újévet. Mi a Királyi Palotába indultunk, ezért kivételesen hosszúnadrágba és cipőbe öltözködtünk, különben nem tudtunk volna bemenni a palotába. Ami az utcán fogadott minket az maga a káosz volt, így elneveztük az utcát Káosz on Road-nak, majd később Croissan road-nak is. Próbáltunk a fal mellett sunnyogva kimaradni az ünneplésből, de a szemfüles thai fiataloknak köszönhetően pár lépés megtétele után a seggünkön kívül gyakorlatilag mindenünk vizes és trutyis volt. A profi fényképezőgépem is a kezembe volt, alig alig tudtam kimenekíteni. Folyamatos morgás közepette, miközben Zoli folyamatosan rajtam röhögött,  Zsolt pedig mindezt kamerára véve menekültünk az örjöngő tömeg elől. Bebizonyosodott hogy a férfiak nem a legjobb tájékozódással rendelkeznek, a tavalyihoz hasonlóan megint eltévedtünk a Királyi Palotát keresve.
Végül  szerencsésen megérkeztünk a palotához és bementünk Zolival. Zsolti visszafordult, mert neki nem volt hosszúnadrágja. Teszem hozzá Zolinak sem, hacsak nem nevezzük a susogós melegítőjét hosszú nacinak. Képzeljétek el a látványt, Zoli fekete melegítő alsóban a 40 fokos melegben + Nike papucs. Az állat... Ha itthon lennénk, akkor a piacos trógerokon láthatnánk eme stílust.
A palota látványa lenyűgöző, még úgy is, hogy csak egy kicsinyke részét láthattuk, mivel a királyi családot várták és nagy felhajtás és ceremónia volt a területen. Nem lehetett  ám csak úgy  nézelődni, császkálni, a palota nagy része le volt zárva és a testőrség nem engedett senkit, sehova, csak a kijelölt területre, a szőnyegekre leülni és várni a királyi család érkezését. Mindenki el tudja képzelni milyen iszonyú meleg lehetett, mi meg ott ültünk a tűző napon úgy hogy semmi féle sapka, napernyő nem volt nálunk, még a fényképezőgépet is eltetették velem, nem lehetett a családot fotózni.
Összegzés képpen a két év alatt gyakorlatilag egyszer sem láttuk a Királyi Palotát. Jövőre talán végre sikerül teljes pompájában megnéznünk. A Wat Arun-ról ugyancsak lemaradtunk, így elindultunk visszafele a szállásra, de közben lefotózkodtunk 1 motoros rendőrrel. Mindenhol katonák biztosították a területet, de nem volt semmi probléma. Némi szóváltást követően taxiba ültünk, én szerettem volna gyalog visszamenni, de Zoli nem volt hajlandó gyalogolni, ezért taxiba vágtuk magunkat és irány a Káosz on Road. Szokásos esti tusolás és öltözködés(fürdőnaci, papucs) után elindultunk hármasban  a Soi Rambuttrira, egy kis nosztalgiázás kedvéért és találkozni  pár ismerős arccal.
Elkezdtünk vacsizni , sörözgetni, közben ment a hülyülés ezerrel. Zsolt megpróbált wifi-n netezni, de sajnos nem sikerült, a vége az lett, hogy én próbáltam megcsinálni az étterem wifi hozzáférését. (persze ez a projekt is kudarcot vallott, teszem hozzá nem az én hibámból).
Vacsi közben folyamatos vízsugár lövelt az asztalunk felé, ekkor „találkoztunk” először egy fekete csókával, aki végigkísérte 3 hetes utunkat. Amerre jártunk, gyakorlatilag mindenhol feltűnt Thaiföldön belül.