Megérkezve Koh Tao-ra, a felhők felszakadoztak, majd kiszállva a hajóból megcsapott bennünket a forró trópusi levegő. Nem csak a felhők szakadoztak fel, hanem rosszkedvünk is eltűnt a viharral együtt.
A kikötőbe érve a hely piócák lecsaptak ránk és szállást, taxit próbáltak ránk tuk-tukmálni. Na minket sem kell félteni, természetesen ellenálltunk a támadásoknak, hiszen mint két tapasztalt utazó, úgy döntöttünk, majd gyalog, beljebb a központban keresünk olcsóbb fuvart. Nos, olyan hogy központ Tao-n nem létezik a kikötő körül. Így néhány perc eltelte után, csak mi maradtunk a kikötőben. Némi alkudozást követően beadtuk a derekunkat és felszálltunk egy platós kocsi hátuljára, effektíve annyiért, mint amennyiért már az elején elvittek volna. Elkocsikáztunk a Sairee beachez, ahol az első lépésünk egy motorbérlő helyre vezetett. Lezsíroztuk a csókával az árakat, a cuccainkat egyenlőre hátrahagyva a motoros srácnál, elmentünk szállást keresni, de még előtte beültünk egy faszának tűnő helyre reggelizni. A panoráma pazar volt, ott ültünk 20 méterre a tengertől, nem is képzelhettünk volna szebb reggelit magunknak. Sajnos a hely elég mogorvának bizonyult, csak srácok dolgoztak az étteremben és igen életuntnak tűntek így 8-9 óra tájékán. Na nem is kaptak borravalót....
Ezután felkutattuk a környékben található összes szállást és végül egy helyes kis resortot találtunk magunknak erre a pár napra. Nem volt túl olcsó, még klíma sem volt a szobában. A személyzettel gyorsan összehavarkodtunk, így másnap csekélyke kedvezményt csikartunk ki a szobánkra. A szálláshoz tartozott két úszómedence, egy étterem, ami közvetlenül a parton volt. Komolyan mondom meseszép volt a kilátás és állati nyugodt. Turista kb. 15-20 volt a környékben, ez gyakorlatilag egész napra igaz volt a partszakszunkon, pedig ez volt Tao legforgalmasabb része. Estére szerencsére már összegyűlt a jónép és mindenki élvezte a lábát simogató tenger édes ízét. Na meg a Changét.
Zolit végre sikerült rávennem 10 nap után, hogy igyon valami alkoholt, végre jól akartam magam érezni, hiszen egy ilyen helyen, nem lehet nem inni.
(Itt ülünk egy forró csoki társaságában, miközben e sorokat írom és már másodjára ittam le magam, Zoli meg csak röhög rajtam. A hangulat tetőfokára hágott)
A Tao-n töltött második napon fürdőzéssel és napozással mulattuk az időt, majd azt követően motorra pattantunk és bemotoroztuk a szigetet. Kószáltunk mindenfele, aki ott járt az tudja milyen érzés ott motorozni a kókuszpálmák között. Szabadság, szeretem...
Fotós hóbortomnak élve fél percenként megálltunk, mindig találtam valami témát amit meg kellett örökítenem.
11 körül kerestünk egy irodát, ahol be tudtunk fizetni egy fél napos délutáni túrára, ami cápalesből, snorizásból és végül Nang Yuan szigetének látogatásából állt. Nos a cápales elmaradt, így idén sem lesz már ebből cápa. A snorizás jó volt, de tavaly Phi-Phi az szebb volt, jóóóóó ez is nagyon fasza volt, de most már magasak az igények. Nang Yuan viszont csodálatos kis sziget. Érdekesség, hogy aki a szigeten szállna meg, van rá lehetősége, főleg ha befizet egy búvártanfolyamra.
Itt kb. 2 órát tölthettünk el, kihasználva az idő szűkösségét felmásztunk a kilátóba és élveztük a sziget csodálatos panorámáját és atmoszféráját.
Este a szokásos, de annál élvezetesebb program várt ránk, közvetlen a parton voltak az éttermek megterítve. Nincs is jobb, mint egy barbecue parti a beachen, hangulatos fáklyák és gyertyák fényének tündöklésében.
Vacsora után úgy döntöttünk kipróbáljuk az ittas motorozás élményét is. Mit is mondhatnék, itthon persze sosem ülök ittasan a volán mögé vagy motorra,de ott ki kellett próbálni. Fenomenális volt, ordítozás, sikoltozás egészen végig ahogy éjszaka szeltük a pálmafák között az utat le és föl, le és föl.
Taon töltött utolsó napunk délelőttjét még kihasználtuk napozásra, fürdőzésre, majd délben vettünk jegyeket a hajóra és vártuk hogy induljunk Phanganra, a Full Moon party helyszínére.
Itt is eljátszottuk a majd mi keresünk a központban olcsóbb taxi történetét, de itt sem jártunk több sikerrel. Végül egy szongtoj hátulján kötöttünk ki és indultunk Haad Rin-re. Kb fél órás út volt kocsival és ment vagy 100-al, szóval még jó hogy nem gyalog indultunk el, mert kb. a Full Moon Party végére érkeztünk volna meg. Amilyen utak ott vannak, komolyan mondom félelmetes. Ennél meredekebb útakat nem nagyon láttam még.(max. Garmisch-ban) Elkezdtünk szállásokat keresgélni, de láttuk, nem sok esély lesz normális szállásra, tömve volt túristával a környék. Végül egy órányi bojongás után megtaláltuk a számunkra tökéletes szállást. Olcsó, tiszta és klímás, mindössze 650THB-ért. Nem is rossz, főleg hogy két nappal voltunk a party előtt.
Lepakolás , ismerkedés a hellyel, vacsora. Zoli szólt, hogy talált egy medencés partyt, ahol nagyon jó a hangulat. Végül kimaradtam a buliból, már nem emlékszem miért nem volt kedvem menni, lehet egyszerűen csak fáradt voltam? De Zoli váltig állítja nagyon jó volt.
Következő nap csak a motorzással összekötött szigettúrának éltünk. Este viszont életünk legnagyobb bulija várt. Neem, ez még nem a full moon party. Ez az előtte levő este. Nem tagadom, némi alkoholmennyiség is közrejátszott a hangulatunk felfokozásához. Leírhatatlan volt, ahogy bódult állapotban önfeledten táncoltunk a homokban mezitláb és amint megvilágította az embereket a telihold fénye.
Ez volt a BULI. Igen, így nagybetűvel.
A piákért nem kellett túl messzire mennünk, a parton közvetlenül számtalan bucket árus üvöltözte, hogy az ő bódéjánál vásároljunk italt. Elég volt egy kósza pillantást feléjük vetnünk, azonnal elkezdődött a vevőcsalogatás. Általában az első körből nem nagyon lehetett alkudni, de később, mint visszatérő vendégek már könnyedén feleztük az árakat, addigra a mellény is nagy lett.
A hajnali órákban haza kóvályogtunk Zolcsival, már világos volt, mégsem kellett sok idő, hogy bealudjunk egy pillanat alatt. Na jó, még előtte volt egy gyors zuhany, tiszta homokosak voltunk, úgy mégsem illik belefeküdni az ágyba, még piásan sem.
Másnap a délelőtt alvással telt, majd úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a sziget többi partszakaszát is. Az idő nem kedvezett számunkra, egész nap be volt borulva, ráadásul ahogy elindultunk túrázni elkapott egy monszun eső. Szerencsére az út mentén volt egy kis viskó, ahova sikerült bekéredzkednünk, amíg alább hagyott a zuhé. Utunkat folytatva kissé eltévedve eljutottunk a sziget csücskéhez a Baan Mae Haad beachhez. Mi azt hittük, hogy a Salad beachen vagyunk, mint később kiderült, már rég túl motoroztunk rajta. Sebaj, ha már ott voltunk fotóztunk pár képet, ott készült a pálmafás függőágyas kép is, ahol az a kis dög nem akart kimenni a képből, így ő is a történelem része lett.
Visszafele menet csak nem találtuk meg a levezető utat a Salad beachhez és a Haad Yao beachhez, az idő sem volt rózsás, így a Haad Rin felé irányítottuk motorunkat. Kis kitérőként annyit szólnék, hogy aki a Haad Rin fele megy motorral vagy kocsival az készüljön fel, hogy nagyon brutál emelkedőkre és lejtőkre kell számolnia, én elsőnek le sem mertem menni a motorral az egyik „buckán”, annyira meredek volt, legalább 40 fokos. (és most nem a testhőmérsékletemre gondolok) Este elkezdődött a nagy készülődés a várva várt Full Moon partyra. Mi gyakorlatilag már kibuliztuk magunkat, de gondoltuk még csak most jön a java. Az utcákon is érződött a felfokozott hangulat, mindenki melegített (nem az olimpiára)csajok kikerálva, fiúk is festett arccal stb. Kamerát vettem a kezembe, hogy megörökítsem film formájában is az eseményeket még az elején, amíg képes leszek stabilan megtartani a kamerát és nem a tenger martalékává válik. A party az előző estéhez hasonlóan indult és fejeződött be. Részletekért kérdezze orvosát vagy gyógyszerészét. Legnagyobb meglepetésünkre összefuttottunk Zsoltival, aki ott csápolt a tánc „parkett” közepén. Megörülve egymásnak elkezdtünk két állat módjára táncolni, aki a közelünkben volt az nem volt biztonságban. Én elég korán kidőltem, elkezdett fájni a fejem így visszatértem a szállásra. Szerencsétlenségemre Zolinál maradt a kulcs, akit buli közben elvesztettem és sehogyan sem találtam a több ezres tomboló tömeg között. Kulcs nélkül tértem haza abban bízva, hogy Zolka már réges régen az ágyában alszik. Kopogtattam, dörömböltem, de semmi. Senki sem nyitott ajtót. Kezdtem kissé mérges lenni, mert nagyon nyűgös voltam és alduni akartam végre. Ott gubbasztottam a szállás nyitott folyósóján arra várva, hogy ez a szerencsétlen végre megérkezzen. Kb. 1-2 óra elteltével nagy vigyorgás közepette megérkezett Zolika, akinek szívem szerint letöröltem volna a képéről a mosolyt az arcáról. Jó, tudja mindenki, hogy mennyire lágy szívű vagyok, némi orális megnyilvánulás után végre az ágyamba kerültem, ami gyakorlatilag a Zoli ágya is volt, franciaágy lévén.
A következő nap megint csak a pihenésről szólt részben, majd délután megismételtük az előző napi túránkat. Végre minden passzolt, a nap ezerágra sütött, az általunk keresett partszakaszokat is megtaláltuk, így felhőtlenül élveztük a gyönyörűbbnél gyönyörűbb partokat és a hozzájuk vezető fantasztikus és buja növényzettel, kókuszpálmákkal övezett utakat.
Előbb a Haad Yao beachen „kötöttünk” ki, ott túl sok mindent nem csináltunk, inkább a Salad beachre koncentráltunk, mindenki arról áradozott itthon a fórumon is. Azt hiszem nem hiába, szavakba önteni képtelenség lenne. A látvány, az érzés ami ott fogadott az tényleg leírhatatlan. Maga a tökéletes paradicsomi állapot. Édes kis viskók, kevés ember, fehér finom homok, igazi romantikus kis partszakasz. Miközben ott csücsültem a vízben, úgy éreztem, mindig erre vágytam. Ezt az érzést át kell élnie mindenkinek. Nem voltak gondok, problémák, csak a természet és a nyugalom...
Miközben a vízben ringatóztunk, szép lassacskán pirkadni kezdett. Alig volt 20-30 ember. A parton közvetlenül elhelyezkedő 3-4 étterem dolgozói elkezdtek az esti vacsorára készülődni. Terítés, gyertyagyújtás, mind az, ami szükséges egy tökéletes tengerparti csodás vacsorához. Ezért úgy döntöttünk, mi is itt fogunk vacsizni. Vacsora közben azon nevetgéltünk, hogy ez a hangulat, ez a környezet nem két fiú számára lett kitalálva, hanem egy szerelmes párnak, pl. nászútra. Nos a mienk közel sem nevezhető nászútnak. Ha valamit nagyon bántam, az az volt,hogy nem a barátnőmmel Zsófival vacsorázhattam ott ebben a meghitt hangulatban.
Sebaj, majd egyszer remélem őt is elvihetem ide és bepótólhatjuk mindezt.
Késő este vacsi után robogóra vágtuk magunkat és visszaindultunk Haad Rinre. Megdöbbenésünkre egészen kihaltak lettek az utcák, később kiderült a part is. A buli után nagyon sokan tovább álltak, a legtöbb fiatal csak a Full Moon miatt érkezik erre a csodás kis szigetre.
Zolival megbeszéltük, hogy másnap mi is továbbállunk és megyünk Samuira, egy számunkra még ismeretlen szigetre. Tudtuk, hogy Phuket után a második legnagyobb szigete Thaiföldnek, így nagy tömegre számoltunk, de nagyon kellemesen csalódtunk, egészen viselhető volt az emberáradat, még a legjelentősebb partszakaszán, a Chaweng Beachen is. A hajó megérkezését követően a taxiban kaptunk pár brossúrát és egyből megtetszett az egyik szállás mindkettőnknek, pedig nem szokásunk így választani, de annyira jónak tűnt és az ára is kedvezményes volt, hogy úgy gondoltuk megnézzük. Végül nem bántuk meg, mert nagyon szuper volt közvetlenül a parton. A neve Chaweng Cave Resotel. Ezzel a hotellel szemben egy szintén ugyanahhoz a céghez tartozó hotel állt, ami valamivel olcsóbb volt, viszont ugyanolyan szép és jó. Annyi volt csak a különbség, hogy a fő szálloda regelizőjét kellett használnunk és annak a strandját, ami nem hogy problémát, inkább előnyt jelentett. Kevesebbet fizettünk és mégis élvezhettük a szálloda szolgáltatásait. Kell ennél több? Nekünk nem. Low budget forever.
Thaiföldön eddig itt ettük a legjobb reggeliket és egyben a legkiadósabbakat. Mindezt ingyen, közvetlenül a parton, gyönyörű kilátással. (a szoba árában foglaltatik)
Este étterem keresés közben arra lettünk figyelmesek, hogy magyar hangot hallunk. Két leányzó épp a Lonley Planetot bújta, ők is éhesek voltak és keresték a könyv által ajánlott egyik legnépszerűbb éttermet. Bemutatkoztunk egymásnak és úgy döntöttünk, közösen keressük meg az éttermet. Vacsora közben egymást kérdezgetve kiderült, hogy Kata is Vásárhelyről való és egy angol tanárunk volt. Ugye milyen kicsi a világ? A másik lányt Beának hívták. Este megbeszéltük, hogy másnap közösen elmegyünk kirándulni, ők nem mertek robogót bérelni, mert sok negatív dolgot hallottak róla, így költséghatékonyságot is figyelembe véve mögöttünk ültek a robogón és úgy mentünk Samui nevezetességeit megtekinteni. Voltunk egy vízesésnél, ahol félúton leváltam a többiektől, mint levél a fáról. Papucsban elég nehéz volt a meredek szakaszokon felfelé haladni, annyira izzadt a lábam a nagy melegben, hogy képtelen voltam megmászni azt a szakaszt. Kata, Bea és Zoli egy helyi vezető segítségével akit Tuckup-nak hívtak egy kötél mentén felmentek a vízesés legtetejére, ahol egy kis tavacska várta őket. Megmártóztak benne, készült egy-két fotó, de az idilt gyorsan megszakította egy hatalmas villámlás. Tuckup mondta hogy indulás van mert ha elkezd esni az eső, vizesek és csúszosak lesznek a meredek sziklák és az balesetveszélyes. Ez a nap is esősre sikeredett sajnos. A vízesés után felmentünk egy meredek szakaszon a Magic Garden nevű helyhez, ahol a nevéhez hűen különleges szobrok álltak a kertben. Sajnos a mumifikált szereztest nem találtuk meg, kiderült később, ott mentünk ell mellette vagy 3-szor. Este sötétedés előtt érkeztünk meg a Big Buddhahoz. A szállás felé motorozva még megálltunk vacsorázni majd este csavarogtunk egyet Zolival a főutcán. Sétálgatás közben egy majom ugrott Zolás nyakába. Mire feleszméltünk volna, már fotózott a majom gazdája egy Polaroid géppel és mutatta a csodás eredményt. Ez sem volt ingyen, mint semmi sem Thaiföldön. Fizettem vagy 200 THb-t, bezzeg Zoli már csak 100-at. Micsoda üzletpolitika. A kismajom érezte, hogy Zoli nincs nagyon oda érte, mert akkorát harapott a karjába, hogy másnap is látszott a nyoma. A következő napokban a szokásos napozás, fürdőzés és motorozás állt a programok középpontban. Végre megtaláltuk a szerezetes mumifikált testét, a nap is sütött és a nyaralásunk végére csokibarnák lettünk. Közben kedves ismerősünk Ili is visszatért Vietnámi kitérőjéről és Samuin találkoztunk vele újra. Így az egyik nap vele mentünk el kirándulni. Megmutattunk neki 1-2 általáunk már felkeresett helyet és megnéztük a nagypapa és nagymama sziklákat is.
A Samuin töltött utolsó napunk feszített tempót követelt tőlünk, mivel minden busz tele volt, így gyakorlatilag irodával nem tudtunk visszautazni Bangkokba. Ez azért lett volna fontos, mert másnap éjjel már a reptéren kellett lennünk és nem akartuk nagyon kicentizni az érkezést. Ekkor egy kicsit tehetetlennek éreztük magunkat. Fél órányi thai angolt hallgatva nagynehezen összehoztuk végül az utat. Jött értünk egy taxi, aki kivitt a sziget másik oldalán található csak a Thai-ok által használt kikötőhöz. Ott rajtunk kívül fehér ember nem volt, vagyis 1 volt,de annak is thai volt a felesége. Szóval felszálltunk a kompra és 500 thai ember mellett ott ücsörögtünk a kis ülésünkön. Utaztunk vagy 2 órát, ezután érkeztünk meg a kikötőbe. Ez nem volt betervezve az utunk során, így semmi információnk nem volt, hogy ott majd hogyan jutunk el Shurat Taniba. Végül felszálltunk egy helyi buszra és biztunk a szerencsében. Kérdeztük Shurat Taniba megy? A sofőr csak mutogat hogy üljünk le. Egy jó órás zötykölődés után láttuk, hogy Shurat Tani városába érkeztünk. Jó jel, bár azt sem tudtuk hol kell majd leszállnunk. Egyszer a busz megállt, én gyorsan odafutottam a sofőrhöz és kérdem, hogy ez állomás? Erre ő mutogat lefele. Felkaptuk a csomagjainkat és leszálltunk. Persze hogy nem az állomás volt, hanem a szokásos kis utazási maffia. Egyből vették volna el a cuccainkat és vittek volna minket a megfelelő helyre. Mi persze álljt parancsoltunk, nehogy már 100THb-t lehúzzanak rólunk feleslegesen J Elkezdtünk az ismeretlenben sétálni a nagy csomagokkal, itt tényleg nem tudtuk merre induljunk. Végül úgy döntöttünk hogy egy taxit fogunk és kivitetjük magunkat a vasútállomásra. Jah Zoli most mondja tuk-tuk-al mentünk. Az állomásra érve még sok óra állt előttünk a vonat indulásáig, így kerestünk valami kajálda félét. Mit mondjak, Shurat Tani ezen része nem nőtt a szívemhez. Nem nagyon láttam ott semmit, amitől szerethető lett volna. Valami szendvics félét ettünk egy helyi kifőzdében, másra nem vett rá a lélek. Este aztán befutott végre a vonatunk a szokásos késést követően.
Annyi kiegészítést még tennék, hogy a vonatjegyet még Samuin az egyik iroda alkalmazottja vette meg nekünk némi felár ellenében, de csak ülő helyre szólt a jegyünk. Shurat Taniban azért rákérdeztünk hogy nem lenne-e esetleg fekvő hely, persze ráfizetnénk. Volt, így végül nem kellett 12 órát végigszenvednünk a vonaton, simán tudtunk megint aludni. Bárhol jártunk Thaiföldön eddig, mindehol eszméletlen segítőkészek voltak a vasút munkatársai. Erről példát vehetnének a MÁV munkatársai is. Utunk során ismertük meg Tuktik-et, egy bangkoki lányt, aki nagyon segítőkész volt és látszott hogy barátkozni szeretne. Beszélgettünk vele pár mondatot és elérhetőséget cseréltünk. Sosem árt, ha van 1-2 helyi ismerőse az embernek. Reggelre megérkezve Bangkokba beszálltunk egy tuk-tukba és útba vettük A KSR-t. Zoli hanyatt vágta magát az ágyon, én viszont úgy döntöttem, hogy elindulok a Pratunam felé, egyenesen a tüntetés szívébe. Még otthon megígértem magamnak, hogy elmegyek a tüntetésre és fényképezek. Ez nem is lett másként. Legalább fotózzak már párat, ha már a tüntetők miatt idén nem vehettem semmi normális ruhát magamnak. Császkálás közben összefutottam egy orvossal, aki látta rajtam,hogy keresek valamit.Szóba eredet velem, kérdezte mit keresek. Mondtam órát szeretnék venni. Na nyomta a szöveget, hol tudom megvenni a legjobb hamisítványt, majd szólt egy tuktukos csókának és mondta neki hogy engem 50THB-ért vigyen el xy helyre. Tök happy voltam, uhh király megyek valami fasza kis órás helyre. Megálltunk egy 3 szintes háznál. Semmi nem volt kiírva. Bementünk. Egy nappaliba jutottunk ahol egy idősebb házaspár ült és tv-t néztek. Köszöntem. Egy lépcső volt hátul azon elindultunk felfelé. Na ekkora nyilalt belém, hogy úristen mit keresek én egyedül egy ilyen helyen? Tuti szervkereskedők és most mindjárt le fognak ütni aztán ennyi....
Mire végig gondoltam ezt a kis storyt megérkeztünk az első emeletre. Ott beléptünk egy szobába ami tele volt táskával. Ekkor megkönnyebbültem. Lehet hogy így sem úszom meg, de legalább tényleg van eladandó cuccuk. Szétnéztem a táskák között, barátnőm biztos imádta volna a helyet, itt nagyon jó minőségű táskákat lehetett kapni. Feljebb mentünk még egy emeletet és ott voltak az órák. Tudtam volna válogatni, de igen borsos áron adták a szép órákat, annyit meg nem akartam rá költeni, így mondtam a csókának, hogy zúzzunk innen. Kilépve az épületből sóhajtottam egy nagyot: ezt megúsztam.
Ezután még 1-2 áruházba bementem, amik kivételesen nyitva voltak a tüntetés mellett, majd a tüntetést is megtekintettem. Megjegyzem pénteken voltam a helyszínen és szombatról vasárnapra virradóra durvultak el a harcok azon a területen. Utána gyújtották fel a bevásároló központot is.
Erről akkor és ott nem írtam a családomnak és a barátnőmnek, nem akartam őket felzaklatni. Este visszamentem a KSR-re, nézelődtünk, kajáztunk és készültünk a hazaútra. 1-2 nappal az indulás előtt rápillantottam az emailjeimre. Még szerencse, mert az Aerosvit küldött egy levelet, hogy később indul a járatunk, így nem kellett hajnali 3-kor felkelnünk, elég volt 5 fele menni a reptérre.
A megszokott hajnali nyűgös kelést követően kicsekkoltunk, mégegy pillantást vetettünk a KSR-re, elbúcsúztunk a helytől és taxiba vágva magunkat elindultunk a repülőtérre.
Röviden így telt ez a cirka 3 hét feledhetetlen nyaralás, kalandozás, túrázás.
Ha lehetett fokozni a tavalyi utazásunkat, akkor azt megtettük.
Már tervezzük a jövő évi utunkat is, immár 3-an mennénk, úgy, ahogy eddig is mennünk kellett volna. Norbival.
Reméljük mindenkinek tetszett a beszámolónk és élvezettel olvastátok!
Találkozunk jövőre :)
